Csobánkáról

Csobánka, a Pilis-hegység egy bűbájos medencéjében, az Oszoly , a Csúcs-hegy,a Kevélyek és a Hosszú-hegy által határoltan, a Dera-patak völgyében fekszik. 

A település neve - szerbül Čobanac, németül Tschowanka -  az iráni "suban" szóra vezethető  vissza, míg maga a "csobán" szó a honfoglalás korából származik, jelentése pásztor. 

A községet és környékét megjelölő  Borony név az Árpád-korból, az Abák egyik ágától, a Hont-Pázmány nemzetségtől ered, melynek itteni birtokai a XIII. században a pilisi ciszterciták tulajdonába kerültek. Ezeken a földeken, éppen úgy, mint a szomszédos Pomázon, a szőlőkultúra századokon át virágzott.  

A környék a török időszakban csaknem teljesen elnéptelenedett. Új betelepülők az 1690-es nagy török ellentámadást követően indultak meg a délvidékről, Egy népes rác (szerb) csoport Csernojevics Arzén szerb patriarcha vezetésével a török csapatok elől menekülve letelepedett a középkori Borony-puszta területén: ők lettek Csobánka második alapítói. 

A szerbek nagy része 1920, majd 1945 után hazaköltözött ősei földjére, a helybéli svábokat pedig – összesen 1310 főt – az 1945-ös potsdami konferencián elhatározottak szerint, 1946. március 15-16-án kitelepítették a németországi Wertheimbe. Helyükbe visszatelepített felvidéki magyarok, az Alföldről pedig jászladányi lakosok és csángók érkeztek. 

A mai Csobánka természeti szépségeit tekintve talán az ország egyik legszebb fekvésű települése. A település kulturális és természeti értékeinek megőrzésére alakult a Csobánkai Értékőrző és Községszépítő Egyesület (rövidebb nevén CSÉKE), mely a szerb hagyományok ápolásán túl a környék tárgyi és szellemi értékeinek összegyűjtését és védelmét, illetve a Borony természeti értékeinek széles körű megismertetését tűzte ki célul.

 Az egyesület munkájának eredménye a Csobánkai Tanösvények hálózatának kialakítása is, amely a falu és a környék legjelentősebb természeti és kultúrtörténeti érdekességei mentén kalauzolja végig a látogatót. 

Ha pedig valaki már túrabakancsot öltött, nem kerülheti el, hogy meglátogassa a vidék 43 kisebb – nagyobb barlangjának valamelyikét, végigjárja az országos Kéktúra csobánkai ösvényét, vagy válasszon a rövidebb-hosszabb pilisi túraútvonalak valamelyikéből. 

Reméljük, hogy egy kiadós kirándulás után találkozunk majd a főtéren, és a túra fáradalmait egy pohár borral enyhítve együtt táncolunk majd a hegyek csendjében  felcsendülő igazi szerb dallamokra. 
 

(Forrás: http://cseke.info/http://csobanka.lap.hu/, http://hu.wikipedia.org/wiki/Csob%C3%A1nka)