2016. augusztus 19., péntek 00:00

Nagyszerű siklósi hétvége

Címkék:

Megtisztelőnek érezzük, hogy egyre több település hív meg minket, hogy műsorunkkal gazdagítsuk a helyi szerb templom búcsújára rendezett ünnepet. Szerepeltünk már idén Lóréven, Székesfehérváron, Csobánkán, zenészeink muzsikáltak Pomázon, és nagyon örültünk, hogy 2016-ben egy távolabbi település is megtalált minket, augusztus 7-ére a siklósi szerbektől kaptunk meghívást. A város történelmi múltja, műemlékei, nevezetességei, Vujicsics Tenkes kapitánya filmzenéje, és nem utolsósorban a villányi borvidék közelsége szintén csalogattak bennünket, nem volt kérdés hát, hogy felkerekedünk, és megyünk! Pláne, mikor kiderült, hogy az előtte való nap felelevenítik a már legalább egy évtizede elhalt szerb vonatkozású települések, baráti közösségek, egyesületek kispályás focibajnokságát, nem volt kérdés, hogy az egész hétvégét a városkában töltjük. Családtagokkal, barátokkal együtt - ahogy mi szeretjük.

Az események felülmúlták a várakozásainkat. A fiúk, bár nem végeztek az élbolyban, de nagyszerűen helytálltak, mi pedig a lelátóról buzdítottuk őket. Délután a szurkolóknak és a népes seregnek a siklósi SZNÖ jóvoltából lehetősége nyílt a siklósi gyógyfürdőben megmártózni, majd a Tenkes kapitánya lovasparkban vendégeltek meg minket. A vendéglátók nem bántak szűkmarkúan a vendégekkel, nem győztünk álmélkodni a finom ételek és italok láttán - ehhez mérten emelkedett is a hangulat, természetesen táncra is perdültünk.

Későn értünk a szállásunkra, a közeli Harkányba, ahol egy kedves ismerős jóvoltából kedvezményesen aludhattunk szinte luxus körülmények között, és élvezhettük a wellness szolgáltatásokat. Jó is volt a jacuzziban kiheverni a focitorna fáradalmait! Főtt is rendesen a "Rozmaring leves" :). Dél körül szedelőzködtünk fel, hogy ismét a lovastanyára menjünk, az ünnepség helyszínére. Itt találkoztunk azokkal, akik csak vasárnap tudtak hozzánk csatlakozni. Vidám hangulatban készülődtünk a parkolóban, a lovaskarám mellett - ilyen még úgysem volt, és ehhez mérten jó hangulatú műsort adtunk a horvátországi, ámde szerb pélmonostori tánccsoporttal közösen. A műsor után finom ebédet kaptunk, és elmondhatjuk, hogy ismét "jól tartottak" bennünket. Nehéz szívvel hagytuk el a táncteret. Hazafelé még megálltunk a siklósi várnál, ahol megnéztük a pomázi szerb gyűjteményt, és a nap megkoronázásaként örömtáncot jártunk a vár hatalmas színpadán - a csodálkozó turisták nagy örömére.

Nagyon szépen köszönjük a Szerbek Siklósi Önkormányzata meghívását és vendégszeretetét! Reméljük jövőre újra, ugyanitt!

Kapcsolódó elemek

  • Szerb folklórest a Józsefvárosban
    2016.11.25-én 20 órától szerb est lesz a Józsefvárosban (Bp, VIII. ker.), amit táncház követ.
     
    Részletek a plakáton. Aki szeretne eljönni, annak előzetesen regisztrálnia kell a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen!
     
    Gyertek, nézzetek meg minket, és utána bulizzunk egy jót!
  • Ajvár fesztivál és Folk feszt 2016

    Helyszín: Deszki Szabadidő Központ


    10:00: Fesztiválnyitás ágyúszóval

    10:00 – 12:30: Ajvár „főzőverseny” 

    13.00 – 15:00: „Paprikás” versenyek

    15:00: Menettánc
    16:00 – Folk Feszt – magyaroszági Szerb kultúra hónapja megnyitó – Eredményhírdetés

    20:00 – Magyar és balkáni zene határok nélkül – Zűrös Banda

    21.00 – Balkáni rézfúvós zenekar műsora (Szerbiából) – Orkestar Bozidarа Mladenovicа


    A rendezvény kísérő programjai:

    - Gasztronómiai specialitásoк
    - Balkán terasz
    - Törökös kávé
    - Görög és Bolgár gasztro specialitások
    - balkáni borok (Holoker Dámír)
    - Kézművesek utcája
    - „Krug” fiatal népművészek egyesületének műhelye
    - Ikonfestészet
    - Könyvkötő műhely
    - Állatsimogató
    - Szalmavár
    - Népi játékok


    A programokon való részvétel ingyenes!

    Szervező: "BÁNÁT" Szerb Kulturális Közhasznú Egyesület Deszk 

  • Hercegszántói ajándék hétvége

    Már tavasz óta tudtuk, hogy nyár végén utazunk, vár minket Hercegszántó, ahol jubileum lesz. Még pedig nem kevesebb, mint 30. születésnapját fogja ünnepelni egy vidám csapat, név szerint a Veseli Santovčani táncegyüttes.

    Hú, a felkérés megtisztelő, biztos grandiózus műsor lesz, ahogy ilyenkor szokás, a születésnapos szívét-lelkét kiteszi, összeállnak régiek és újak, színpadra kerül 30 év munkája. Erre bizony nekünk is készülni kell, akárhogy tombol a nyár, sokan még szabin. De a föld alól is előkerítünk még egy fiút, és színpadra tesszük az összes lányt, és magától értetődő, hogy segítünk, összeszedjük és visszük kölcsönbe is a népviseleteinket, az nem lehet, hogy az ünnepelt ne tündököljön. Mert megérdemli. És reggel kilenckor elindul a turnébusz, egyre több-és több a felszálló, gyűlnek a csomagok, libbennek a népviseletes zsákok, megciccen az első sör, persze az első benzinkútnál már táncolunk – kit érdekel a tűző nap – és hegedűszó mellett rágyújtunk az első nótára is. Vidáman érkezünk, Evica (a táncegyüttes vezetője) gondterhelt tekintettel, mégis kedvesen fogad, még beszédet is rittyent a tiszteletünkre, amit gombóccal a torkunkban hallgatunk, ezek után, hát persze, hogy a lelkünket is a színpadra tesszük ma este.  Na, de járjuk be azt a színpadot, merre van a közönség, hol a közepe, meddig ér a fiúsor vége, lukra vagy emberre, nyisd ki a szélét, így nem egyenes, hova áll a kiskör.

    Akkor nézzük meg a szállást, mert itt is alszunk, ki tudja meddig tart a buli, egyébként is, ha már itt vagyunk délen, nehogy már szabadkai piacolás nélkül menjünk haza. Migránsokat fürkésző tekintetű rendőrök sorfala közt érkezünk a vendégházhoz, a házinéni elmondhatatlanul kedves, no, ki-kivel alszik, és nézd már, nemcsak lovak, kecskék is vannak (meg galambok, disznók és simogatnivaló nyuszi is, de ez már csak másnap derül ki).  

    De máris indulunk vissza, izgatott táncosok mindenhol, lassan mi is elővesszük-felvesszük-körbetekerjük-felcsatoljuk és befonjuk-feltűzzük, bepúderezzük-kihúzzuk, egymáshoz igazítunk. Nem igaz, hogy kifogyott az egyenrúzs, milyen jó a fiúknak, nekik nem kell a cicoma, hiszen úgy szépek, ahogy vannak (különösen Gyula).  Meleg van, izzadunk és izgulunk. Nevetünk és fotózunk, és egy emberként szorítunk a szántói táncosoknak, mikor a lakodalmas menettel megnyitják a műsort. Felharsan a taps, és kezdetét veszi a maratoni műsor.  És megy minden, mint a karikacsapás, hála Istennek.  Mi is eltáncoljuk, becsülettel, hiszen ajándékba hoztuk a produkciókat. És egyszer csak ott állunk, virágcsokorral a kezünkben, és elfogódottan hallgatjuk a köszönő és köszöntő beszédeket. Valaki 30 évvel ezelőtt megálmodta, létrehozta, fenntartotta és működteti a mai napig is ezt a kis közösséget, ez minden elismerést megérdemel. Gratulálunk Kózics Evicának és a hercegszántói táncosoknak, és köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a napnak.

    Na, de utána fel lehetett lélegezni, kaptunk finom vacsorát, felköszöntöttük a születésnaposainkat (véletlenül akadt vagy hat), és indulhatott a buli! Alig vártuk, hogy a Babra a húrok közé csapjon, felemelő volt az érzés, mikor egyszerre száz torokból harsant fel a Bela Rada… Az est további részét fedje homály, de megtudtuk, hogy kell élőben közvetíteni a Facebookon, hogy a banán az fű, hogy mi az, amiről Csabi még katonakorában leszokott, hogy vizet inni veszélyes (mert az illető a teraszon felejti tőle a féltett hangszerét), hogy arról az ominózus eltűnt, ámde még időben megkerült fehérneműről ne is beszéljünk.

    Kialvatlanul, másnaposan, de boldogan ébredünk, kávé-kávé és kávé, van, akinek az irány haza, de a többség a Szabadka felé tartó buszra szállt, ahol mindent lehet kapni, ami szem-szájnak ingere. Tömött szatyrokat szorongatva ettük a pljeszkavicát, leöblítve egy kis Jelennel, ami a nagy melegben hű, de jól esett. Piac után belefért még az időbe Pácsér gyógyfürdője, ahol híg meggylevesre emlékeztető vízben áztattuk megfáradt porcikáinkat (kivéve Rudit, aki nem hozott fürdőnadrágot, mert megnézte az interneten, hogy büfé is van.) Méghozzá olyan büfé, ahol ízes magyar szóval kínálják a lángost.

    Ilyen élmények után nehéz hazaindulni, de muszáj volt.

    Köszönjük Veseli Santovčani a meghívást, még legalább 30 évet és sok-sok hasonló sikeres műsort kívánunk nektek, magunknak meg még sok-sok ilyen vidám turnét. Ámen.

     

  • Meghívó a Veseli Santovčani jubileumi műsorára

    Megtiszteltetés egy ilyen nagy múltú táncegyüttes jubileumi műsorában fellépni. Nagyon készülünk, hogy méltó és szép táncokat vihessünk ajándékba, hozzájárulva a rendezvény és a Veseli Santovcani további sikereihez!

  • Dél-Szerbiában jártunk

    „Niška Banja, topla voda” – bárki, aki járatos a szerb zenei világban, erre a két szóra máris dúdolni kezdi a fülbemászó dallamot vagy dobolni kezdi ujjaival a pergő ritmust. Nekünk a szívünk kezdett gyorsabban ily módon dobogni, mikor megérkezett a postaládánkba egy meghívó: szeretettel várnak minket vendégfellépőként Nišbe, hogy fellépjünk a helybeli Andjeli szerb tánccsoport éves műsorában. Nem is akárhol, hanem Szerbia harmadik legnagyobb városának Nemzeti Színházában!

    Budakalászon minden évben rendeznek folklór fesztivált, ahova a magyarországi szerb tánccsoportok mellett Szerbiából is érkeznek fellépő csoportok. Már tavalyelőtt is felfigyeltünk a szimpatikus táncegyüttesre, ahol kicsi-nagy együtt ropta; ráadásul a sors úgy hozta, hogy tavaly egy öltözőbe is kerültünk. Innen az ismeretség és a meghívás, amire nagy izgalommal kezdtünk felkészülni.

    Április 22-én 17 táncos és 3 kísérő indult útnak Szerbia déli része felé, majdnem a bolgár határ mellé. Késő este érkeztünk meg Niška Banjába, a szállásunkra. Annak ellenére, hogy a házigazda Andjeli tánccsoport aznap tartotta főpróbáját, még jutott energiájuk arra, hogy helyi házi finomságokkal fogadjanak minket, és természetesen a közös táncolás sem maradhatott el.

    Másnap délelőtt körbekalauzoltak minket a dél-szerbiai nagyvárosban, mely a térség központja, az egyik legfontosabb kereszteződés Belgrád és Szófia között. A belvárosban elfogyasztott ebéd után megkezdtük a felkészülést az esti programra. Három tánccal készültünk, köztük a magyarországi szerbek tánchagyományaiból feldolgozott koreográfiánkkal. Grandiózus műsornak lehettünk részesei. Az Andjeli tánccsoport mind a négy korcsoportja bemutatta a több mint 500 fős közönségnek, amit a tavalyi évben tanult. A színházterem olyannyira tele volt, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Ennek megfelelően gombóccal a torkunkban léptünk a színpadra, de olyan kedves konferálást és annyi tapsot kaptunk, hogy a második és harmadik táncot már sikerült remegő térdek nélkül eljárnunk. Úgy éreztük, nem okoztunk csalódást a nézőknek, sikerült színesíteni a műsorukat.

    Az estét közös vacsorával zártuk, ahol nem győztük megköszönni a vendégszeretet, amiben részünk volt a két napban. Nem kétséges, hogy a két táncegyüttes barátságának lesz folytatása, reméljük, módunkban áll majd viszonozni a kedvességüket.

    A hazafelé úton még meg ellenőriztük, hogy valóban létezik-e a szintén népdalból ismert Ravanica település, aminek megnéztük a középkori kolostorát, így késő éjjel érkeztünk vissza Budakalászra.

     
  • Szerb folklórest Józsefvárosban

    A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött!

    Részletek a plakáton.

  • Battonya 2015.09.19

    Nagy örömmel tettünk eleget a Battonyai Szerb Nemzetiségi Önkormányzat meghívásának, hogy a helyi búcsúbálban két tánccal adjuk meg az alaphangulatot. Nagyon nagy vendégszeretetben volt részünk, amit ezúton is köszönünk. Reméljük, lesz még lehetőségünk visszatérni.

  • Ajvár fesztivál - Ajvarijada 2015

    Aki ismer minket, az tudja, hogy szeretünk hódolni a kulináris élvezeteknek - és persze, itt is a balkán konyha ízeit részesítjük előnyben. Gyakran sütünk csevapot, imádjuk a pljeszkavicát (idei montenegrói utazásunk során számtalan fajtáját megkóstoltuk), a lepényt, amiben adják, és mindezek mellé ha ajvár is társul... Mmmm.

    Szóval nem kellett kétszer mondani, hogy menjünk el Deszkre az Ajvár fesztiválra, és ha már ott vagyunk, próbáljuk ki magunkat a főzőversenyben is. Főztünk már mutykalicát és sütöttünk malacot, az ajvár miért ne sikerülne? Csak paprika kell hozzá, padlizsán, fokhagyma, só, esetleg bors és ecet... meg persze jó kedv és pálinka (a szakácsné kontya alá). A recept persze titkos, olyannyira, hogy egyelőre még mi magunk se tudjuk.

    Azért, akinek van kedve, jöjjön el, kóstolgasson - és persze nézzen meg minket, mert színes népviseleteinkben fel is vonulunk, és az esti műsorban még fel is lépünk. A trombitás zenekar koncertje szép lezárása lesz a napnak. Köszönjük a deszki Bánát Kulturális Egyesületnek a meghívást!

     A részletes program itt:

    2015.09.12. szombat

    13:00: Fesztiválnyitás ágyúszóval

    13:15 – 15:00: Ajvár „főzőverseny”
    15.00 – 16.30: „Paprikás” versenyek
    16.30 – 21.00: Kultúrák kavalkádja
    16:30-17.00: ….a deszki utcákon – menettánc
    17:00-19:30: Kulturális műsor
    19:30-20:30: Trákija zenekar koncertje
    20:30-21:00: "Lobbanáspont"

    21.00 – : Balkáni rézfúvós zenekar műsora (Szerbiából)


    A rendezvény kísérő programjai:
    - Játszóház gyerekeknek
    - Kézművesek utcája (vásár, kiállítás, foglalkozások)
    - Értéktár bemutató
    - Balkán 'terasz'
    - Szerb nemzeti ételek kóstolhatóak
    - Falunéző kocsikázás
    - Balkáni muzsika

    A programokon való részvétel ingyenes!

     

  • Ilindan Csobánkán

    Szent Illés napján a csobánkai szerb búcsúban léptünk fel a templomkertben. A terepviszonyok sosem kímélnek minket, de hazai pályán mindig szeretünk táncolni.
     

  • Nemzetközi folklór fesztivál az Uránia Filmszínházban

    2015.07.11-én egy nemzetközi folklór fesztivál résztvevői voltunk Budapesten. Az Uránia Filmszínház patinás környezetében egy kicsit megilletődtünk, de tüzes Leskovac környéki táncunk ütős lezárása volt a rendezvénynek.

    A jól végzett munka örömére a Pola Pola étteremben teszteltük, hogy miben más a bosnyák csevap és pljeszkavica. Finom volt, de azért a híres budakalászinak nincs párja... :) Jó hangulatban zártuk az estét. Jövő héten a VI. kerületben folyt. köv.

bemutatjuk...

  • Táncpróba

    Minden hétfőn és pénteken este (19:30-21:30) tartjuk próbáinkat Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban (Faluház).

    Gyerekpróba: hétfőn 18:30-19:30-ig. Utánpótlás, felzárkóztatás: minden páratlan héten pénteken 18:30-19:30-ig.

    Minden táncos lábú érdeklődőt szeretettel várunk!

Go to top