A nyári napforduló egyik kiemelkedő ünnepe Szent Iván napja (Ivandan, július 7.) ilyenkor az asszonyok koszorút fonnak az úgynevezett Iván napi virágból (Ivansko cveće, (tejoltó galaj)), amit a ház főbejárata fölé helyeznek, hogy megóvja a házat a villámcsapástól, rontó erőktől, szellemektől és más bajoktól. Koszorút tesznek még a templom bejárata…
Aki ismer minket, az tudja, hogy szeretünk hódolni a kulináris élvezeteknek - és persze, itt is a balkán konyha ízeit részesítjük előnyben. Gyakran sütünk csevapot, imádjuk a pljeszkavicát (idei montenegrói utazásunk során számtalan fajtáját megkóstoltuk), a lepényt, amiben adják, és mindezek mellé ha ajvár is társul... Mmmm. Szóval nem kellett…
Szent Illés napján a csobánkai szerb búcsúban léptünk fel a templomkertben. A terepviszonyok sosem kímélnek minket, de hazai pályán mindig szeretünk táncolni.
Idén is közösen készítettük el az Iván napi koszorúkat Csobánka Főterén. Idén többféleképpen dolgoztunk, a csobánkai "spárgával kötözős" módszer mellett megismerkedtünk a deszki és kalászi "fonós" módszerrel is. A gyönyörű munkák családi házak, templomok, szerb keresztek, temetők kapuit, bejárati ajtóit fogják egész évben díszíteni Csobánkán, Pomázon, Budakalászon, de volt aki…
A nyári napforduló egyik kiemelkedő ünnepe Iván napja (Ivandan). Előestéjén koszorúkkal díszítették fel házaikat és halottaik sírjait a szerb emberek. A koszorúk alapanyaga az úgynevezett Iván napi virág (Ivanjsko cveće, Galium Verum), amelyet minden háziasszony maga szedett, majd fonta meg belőle a szükséges mennyiségű koszorút. Ezeknek bajelhárító szerepük volt egy…
Szerb újév napján az volt a szokás Pomázon, hogy a rokon és ismerős kisgyerekeknek kalácsból készített babát sütöttek. Fiúk lánybabát, lányok fiúbabát kaptak. Már majdnem kihalt ez a régi hagyomány, az idős nénik is már csak csokit és narancsot küldtek a gyerekeknek. Reméljük, hogy sikerült felélesztenünk egy már majdnem elfeledett…
A hagyományőrzés fontos része, hogy egy tájegységnek nemcsak a táncait, hanem a népviseleteit is a lehető leghűbb módon bemutassuk. Mikor új koreográfiát tanulunk, új népviseletet is készítünk hozzá. Amit lehet, magunk csinálunk. Először az anyagok vadászata zajlik, amiben többen is részt vesznek - nem mindig, és nem mindehol lehet olyan…
A nyári napforduló egyik kiemelkedő ünnepe Iván napja (Ivandan). Előestéjén koszorúkkal díszítették fel házaikat és halottaik sírjait a szerbek.
Đurđevdan (cirill betűs szerb írással: Ђурђевдан) a szerb ortodox egyház ünnepe, amelyet a Juliánusz naptár szerint április 23-án, a Gergely naptár szerint május 6-án ünnepelnek), tulajdonképp Szent György ünnepe. Ő az ortodox egyházak egyik legfontosabb szentje. Ünnepe a tavasz kezdetének hagyományos köszöntéséhez kapcsolódik. A keresztény mitológia úgy tartja, hogy Szent…
Szerb szokás Pomázon, hogy újév napján kalácstésztából készült babát küldenek a kisgyerekeknek. Fiúknak kislány, lányoknak kisfiú figurát. Mi is beszálltunk a hagyományőrzésbe. Nyári Iván anyukájának régi receptje alapján készültek a kalácsbabák, összesen húsz.
Örömmel működtünk közre a szentendrei Ferenczy Múzeum A megtalált hagyomány – Nemzetiségi hagyományok a XXI. században Pest megyében című kiállítás anyagának összeállításában. Hagyományőrző tevékenységünkre felfigyelve kértek és kaptak tőlünk csobánkai szerbek hagyományait bemutató fotókat, illetve a széles közönség megcsodálhatott egy, Trnkáné Palatinus Andrea táncosunk által – eredeti fotók alapján –…
Mivel mindannyian itt élünk a környéken és bárhol járunk, Csobánka hírnevét öregbítjük, felmerült, hogy egy olyan koreográfiát készítsünk, amelyhez a környékbeli szerbek gazdag és egyedi táncait használjuk fel forrásként.

bemutatjuk...

  • Táncpróba

    Minden hétfőn és pénteken este (19:30-21:30) tartjuk próbáinkat Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban (Faluház).

    Gyerekpróba: hétfőn 18:30-19:30-ig. Utánpótlás, felzárkóztatás: minden páratlan héten pénteken 18:30-19:30-ig.

    Minden táncos lábú érdeklődőt szeretettel várunk!

Go to top